Debreceni Hajdú Táncegyüttes

A Népművészet Európa –díjával kitüntetett Debreceni Hajdú Táncegyüttes 1953-ban alakult.

Együttesünk arculata nagyon sokszínű. Jelenleg közel 400 főt számlálhatunk az óvodás kortól a szenior korosztályig (2 óvodás csoport, 5 művészeti iskolás utánpótláscsoport, felnőtt együttes, Hajdan-Hajdú szenior csoport), de két felnőtt kezdő csoportunk is működik azok számára, akik felnőtt korban kezdenek komolyabban érdeklődni a néptánc és népzene iránt. Az együttes fenntartója, működtetője a Hajdú Táncegyüttesért Közhasznú Alapítvány. Utánpótlását a szintén az Alapítvány fenntartásában működő Hajdútánc Alapfokú Művészeti Iskola biztosítja.

Az együttes több, mint fél évszázada töretlenül, az országban szinte egyedülállóan kiegyensúlyozott magas színvonalon látja el felvállalt művészeti és közművelődési feladatait, melyeket az alábbi díjak, elismerések is fémjeleznek:
Táncos közösségünk értékteremtő munkáját a Népművészet Európa –díja (három együttes rendelkezik e díjjal Magyarországon), az állami Csokonai Vitéz Mihály Közösségi –díj, és Debrecen Város Pro Urbe –díja mellett 2014-ben Magyar Örökség –díjjal jutalmazták, mely kitüntető címmel az amatőr együttesek közül egyedüliként rendelkezünk.

Számos közművelődési feladatot látunk el: nyilt programokat szervezünk minden korosztály számára, részt veszünk a városunk és megyénk kiemelt rendezvényein, saját fesztiválokat szervezünk, mint az Országos Pásztortánc Verseny és a Szomszédolás Kárpát-medencei Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál.

Repertoárunkon megtalálhatók az egész magyar nyelvterület táncai, táncos szokásai, autentikus és tematikus színpadi megformálásban.
Küldetésünknek tekintjük saját szűkebb régiónk, a Hajdúság és Hortobágy hagyományainak megismerését és minél szélesebb körben való megismertetését. Ennek szellemében szervezzük 2006 óta az Országos Pásztortánc Versenyt és Pásztor Bált a Hortobágyon és szakmai vezetésünkkel működik hagyományőrző csoport is a Hortobágyon.
Szintén küldetésünknek tekintjük a határon túli magyarság segítését. Legújabb kapcsolatunk a Fekete-Körös völgyi szórvány magyarsággal van. Felkérésükre rekonstruáltuk táncaikat, és ötödik éve taníjuk vissza a helyi közösségnek térítésmentesen a kicsiktől a felnőttekig.

Immáron rendszeres az együttműködésünk a debreceni Csokonai Nemzeti Színházzal, mind a különböző színházi darabok tánckaraként, mind pedig önálló táncszínházi műsoraink bemutatásával. Számos sikeres együttműködésünk volt, mint például a Háry János, Holdbeli csónakos, Tűzrőlpattant Tündérország, Kőmíves Kelemen, és legutóbb a Bánk Bán.
Amatőr együttesként olyan önálló táncszínházi darabokat sikerült létrehoznunk, melyeket a színház beépített bérletes előadásai közé: Ponyva, avagy “a legenda visszatér”, Körösfeketetó vagy a Galiba az Aranybikában.

A Csaba királyfi című székely nemzeti rockoperával – melynek tánckara és koreográfusai voltunk – több, mint százezer ember előtt léptünk fel Csíksomlyón 2015-ben, mely bemutatótmegismételtük Pécsett, Debrecenben és Nagyváradon is, elsősorban székelyföldi énekesekkel, színészek együttműködve.

Nagy létszámunk ellenére számos alkalmat teremtünk az együttes különböző generációival és a régi táncosokkal való együttműködésre, találkozásra. Egy igazi nagy családként működünk.

Nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlás nevelésre és a tehetséggondozásra is. Számos alkalommal kaptunk meghívást a Gyermek- és Ifjúsági Néptáncantológiára is, és számtalan Nívódíjjal, Különdíjjal rendelkeznek szólótáncosaink.

Az első gyermek Pávára 2015-ben beválogatták egy utánpótlás csoportunkat a Kárpátmedencéből szereplő 12 csoport közé.
A legelső Páva sorozatban pedig Majer Tamás táncosunk jutott el egészen a középdöntőig.

Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy a 2017. évi Fölszállott a páva televíziós versenyben a felnőtt együttessel a döntőig jutottunk és Különdíjban részesültünk, majd meghívást kaptunk a 2018. évi „Döntők döntője” adásba is, ahol szintén a döntőig jutottunk. Ugyancsak a döntőig jutott el Majer Tamás tánckarvezető is szólótáncos kategóriában.
A Pávában is igyekeztünk művészeti munkánk több oldalát megmutatni a tematikus összeállítás, a hazai virtuóz pásztortáncok és a tánctechnikailag nagyon nehéz erdélyi táncokon keresztül.
Tehetséggondozó csoportunkat beválogatták a 2019. évi Gyermek Fölszállott a páva adásába, ahol a döntőig jutottak el, s ott Aranypáva díjban és Különdíjban részesültek. Szintén e gyermek évadba válogatták be két gyermek táncosunkat is szólótánc kategóriába.

E 65 éve kitartó értékteremtő közösségi munkánk elismeréseként 2017. májusában a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság a Debreceni Hajdú Táncegyüttes munkásságát felvette a megyei Értéktár kulturális örökség kategóriába, mint kiemelt nemzeti értéket, mely megtisztelő címre büszkék vagyunk és a továbbiakban is ennek szellemében munkálkodunk.

Az együttes több, mint fél évszázados működése alatt eddig minden generáció, minden alkalommal a legmagasabb, Arany I. illetve „Kiválóan minősült együttes” címet érdemelt ki a legrangosabb szakmai megmérettetésen, a néptáncegyüttesek minősítő rendszerében. Három alkalommal vehettük át a Martin György Emlékplakettet, mely eredményt szintén egyedüliként tudunk felmutatni az országban.

Erős közösségünk jelmondata: „A mi családunk Hajdú” A stabilitást, a folyamatosan kitartó, magas szintű munkát képviseljük. Jelenlegi vezetők 25 éve irányítják szülői szeretettel az együttest, az összes csoportvezető az együttesben nőtt fel, itt szívta magába az együttes hagyományait, értékrendjét, melyet ösztönösen is képviselünk.

Az együttes turnézott már Európa csaknem valamennyi országában, ezen kívül az alábbi országokban képviseltük hazánkat rangos nemzetközi fesztiválokon: Japán, Dél-Korea, Algéria, Egyiptom, Tunézia, Kanada, Mexikó, Brazília, Indonézia, Kína, legutóbb pedig az Amerikai Egyesült Államok.

Az együttes vezetője Tiszai Zsuzsa nívódíjas néptáncpedagógus, koreográfus, aki 2020-ban a Magyar kultúra napján „Debrecen Város kultúrájáért” Díjban részesült. Számos pedagógiai és alkotói díj mellett tevékenységét az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Pedagógiai Díjjal, a Martin György Néptáncszövetség pedig Művészeti vezetői Nívódíjjal ismerte el.

Tánckarvezetők: Törő Nóra Klára és Majer Tamás
Az együttes állandó kísérő zenekara a Bürkös Zenekar.