A jövőre 20 éves zenekar – akik egyébként 10 évesek, mert a Marsról jöttek… – 3 órás repertoárjából válogatva igazi csemegékkel készül a koncertre. “Csak tiszta forrásból!” Komolyan vették ezt a mondást, hiszen híres slágerek találkoznak híres népdalokkal és mondhatjuk 20 év után zenéjük már-már hagyomány… Pedig van benne jazz és rap is.

Ágoston Béla – ének, duda, szaxofon, brácsa
Benke Ágoston Félix – ének, dob, falevél, szájharmonika
Busa István – ének, rap
Hock Ernő – ének, basszusgitár
Keönch László Farkas – ének, cajun, beatbox
Mizsei Zoltán – ének, billentyűs hangszerek

A Three Roses triót három zeneakadémiás lány – Mákszem Fanni, Borsos Dominika és Muhari Eszter – álmodta meg és hívta életre, hogy az argentín tangók iránti szenvedélyüket közönség előtt is megmutassák. A hegedű, a harmonika és zongora együtt ritkán szólal meg, így ez a formáció is különlegességként hat. Műsoruk: a L’arte del tango címet kapta, meghatározó műve Astor Piazzolla – Négy évszak Buenos Airesben, amely keretet ad az estnek. Emellett több Piazzola mű is elhangzik, illetve a közönség által ismertebb tangók, mint a Libertango, Por una cabeza, vagy a Jalousie.

Mákszem Fanni – hegedű
Borsos Dominika – harmonika
Muhari Eszter – zongora

A The Sharonz már közel 5 éve színesíti a magyar zenei palettát és feszegeti a zenei stílusok határait. Az alter/folk-poptól a lüktető ska-reggae betéteket felvonultató dalokon át egészen a rock-ig terjed a repertoárjuk. Az elmúlt néhány év alatt a zenekar megjárta több nagyobb fesztivál színpadát, ott volt a A DAL 2022 és A DAL 2023 TOP 40-es mezőnyében is és kiadott 2 nagylemezt.

“Népzene, a klasszikus zene és a jazz találkozásának csodálatos műve! Igazi ethnojazz csemege!”

A Cimbaliband közel 15 éves múltja alatt minden esetben a népzene, az élő zene és hungarikum hangszerünk, a cimbalom népszerűsítése, közönséggel való megismertetése állt a középpontban. A banda minden tagjának erős személyes kötődése van az autentikus magyar népzenéhez, többen a mai napig is művelik, oktatják ezt a műfajt is, a világzene mellett. Az Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Unger Balázst saját gyűjtései, a népzenével való napi szintű kapcsolat vezette rá, hogy mennyire fontos ebben a műfajban az improvizáció. Hagyományőrző mestereink sajátos stílusaiban nagyon fontos szerepet játszik a zenei rögtönzési készség. Egy csángó táncházban ismerkedett meg 1998-ban Dresch Mihállyal, a magyar ethno-jazz élet legnagyobb szaxofonosával. Mihály  zenekarába invitálta, és két éven keresztül együtt muzsikáltak a Dresch Quartetben, ahol nagyon megszerette az általa játszott ethno-jazz műfajt. Tavaly a Cimbaliband hegedűse, Solymosi Máté, megnyerte a I. Nemzetközi Roby Lakatos Hegedű Improvizációs verseny különdíját, a legjobb népzenei improvizációért, ami szintén nagy lökést adott Szabadon című koncert-műsorunk megalkotásához. 

A koncert tizenegy dalának felépítése alapjául a magyar népzene dialektusai, a Dunántúl, Felföld, Alföld, Erdély, Moldva ötösfogat adta a kiindulópontot. Minden nagy tájegységből legalább két, lehetőleg régi stílusú népdal adja az alapját a műsorban elhangzó szerzeményeknek, melyek izgalmas köntösbe öltöztetik az eredeti dallamokat. Különös figyelmet szentelve a cimbalomnak és az improvizatív hegedűjátéknak. A Cimbaliband esetében ez a műsor talán annyiban hitelesebb más világzenét játszó zenekaroknál, akik a modernebb műfajok felől közelítenek a népzene felé, hogy esetükben minden tag mélyrehatóan ismeri az autentikus népzenei alapokat, és ezek felől közelítenek a modernebb stílusok felé.

A Cimbaliband zenekar tagjai:
Unger Balázs – cimbalom, ének (zeneszerző)
Solymosi Máté – hegedű
Babos Lőrinc – ütőhangszerek
Tóth Gergely – nagybőgő
Varga Kornél – gitár

Kevés olyan autentikus cigányzenekar van, amelyik azután is meg tudja őrizni tisztaságát, miután igazán népszerűvé vált. Sokan elfelejtik, honnan jöttek, hova tartanak és az, ami egykor a hangszerek kíséretében őszintén rezgett a torokban, idővel megkopik és egyre hamiskásabban szól.

A Parno Graszt szerencsére az a csapat, amelyik meg tudta őrizni azt a kedvességet, azt az egyszerűséget és vidámságot, ami zenéjüket leginkább jellemzi. Ez a banda eszelősen szerethető, pont azért, mert nem akarnak mások lenni, mint akik. Nem akarják hagyományőrző cigánydalaikat túlcifrázni, mert tudják, mekkora energia lakik fülbemászó dallamaik letitsztultságában.

Koncertjeik alkalmával megelevendik a vidéki kocsma pálinkaleheletű hangulata, zörögnek a szekerek, pörögnek a szoknyák és suhognak a falevelek. Amikor először hallottam őket, nem tudtam betelni a látvánnyal, a zenészek szendvedélyesek, a szemek izzanak, az énekes asszonyok csípői ringanak. Ha némajáték lett volna, akkor is elnéztem volna őket órákig. A kannás egyszerre két kannán játszik, a szájbőgő futamok megunhatatlanok, a dalszövegek klasszikusok, a taktus pedig előbb utóbb bárkit táncra perdít.