Részletes információ az előadókról a képek alatti szövegre kattintva olvasható

2019. augusztus 1. csütörtök 19:00

Részletek
A zenekar Mátészalkán kelt életre. Főként angol és magyar nyelvű saját szerzemények szerepelnek a repertoárjukban. Egy-két tagcsere után alakult ki a mostani, véglegesnek mondható felállás. Zenéjüket az „érdekfeszítő rock” kategóriába sorolják. Megfordultak már a hajdúszoboszlói Rock Caféban, a debreceni Kaptárban és a budapesti Filter ArtClubban is. Több éve állandó fellépők a mátészalkai Múzeumok Éjszakáján, illetve néhány alkalommal muzsikáltak a fehérgyarmati Oldalvágány fesztiválon is. A mátészalkai Fényes Napokon 2017-ben léptek fel. Igaz, hogy szülővárosuk ad otthont a több napos, nívós eseménynek, de a rendezvény koncepciója az, hogy kizárólag országosan ismert és elismert zenekarokat, valamint előadókat hívnak meg az eseményre (pl. Quimby, Deniz, Zséda stb.), így hatalmas elismerés volt számukra, hogy helyi erőként ilyen illusztris társaságba bekerültek. Erdélyben, a Székelykő lábánál fekvő Torockó településen a Double Rise fesztiválon is bemutatkoztak 2018-ban, a Petőfi Rádió Kisszínpadán. Kis lépésekben haladva rögzítik May & Sun-tow című albumukat. Az In Formation című dalukhoz saját készítésű klip is készült, 2016 októberétől a YouTube-on is látható. A torockói kettős napfelkelte ihlette Aranyszabály 2018-ban került fel a videomegosztóra. A dalokat akusztikus verzióban is tudják prezentálni azok számára, akik kevésbé kedvelik a torzított gitárt. www.facebook.com/catcha.lab

2019. augusztus 1. csütörtök 21:00

Nemazalány
Részletek
Feltöltés alatt…

2019. augusztus 2. péntek 18:00

Részletek
Gyöngyös-bokréta néven alakult 1937-ben Németh Lili vezetésével és alapításával. A táncegyüttes folyamatosan működő társulat. Táncuralkodó motívumai a kopogós, verbunk. Bár az eredeti formáció nem maradt meg teljes egészében, de a juhászok kampós tánca fennmaradt értékes betéteként. A táncegyüttes névadó keresztapja Paulini Béla, ismert néprajzos, aki Budapesten a Margit-szigeten látta a Táncosok mind tüzesebb c. produkciót. Amikor az ököritóiak befejezték a fellépést, földhöz vágta a kalapját és azt kiáltotta: „Hát ez igazán fergeteges!” – azóta nevezik a csoportot Fergetegesnek. Az első bemutatkozás Ököritón volt, hetven-nyolcvan lelkes táncospár vett részt az előadáson. Bejárták táncukkal a környéket, majd szinte az egész országot és a világot, voltak több alkalommal is Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Lengyelországban, Ukrajnában. Mindenütt hatalmas sikereket arattak. Akkor még saját zenészei voltak az együttesnek. A Fergeteges Tánccsoport több mint 80 éve működő társulat. Eredményeinek köszönhetőek az alapítóktól kezdve a mindenkori folytatóknak, szívügyüknek tekintették és tekintik, hogy a táncegyüttes tovább működjön, a hagyományokat megtartsák és ápolják, gondosan őrzik, s továbbadják a fiataloknak.

2019. augusztus 2. péntek 19:00

Részletek
Az erdélyi Mezőségen található Magyarpalatka (románul Pălatca) régóta a környék egyik legjelentősebb zenészközpontja. Az itt élő cigányzenész dinasztiák nemcsak saját falujuk, hanem sok környező település (például Báré, Kötelend, Mezőgyéres, Mezőkeszü, Vajdakamarás, Visa) zenei igényeit is kielégítették. A zenekar egyaránt játszik magyar, román és cigány népzenét. Számos zenész muzsikált itt, többen a biztosabb megélhetés érdekében más falvakba költöztek át. A zenészek szinte mindannyian rokonságban állnak egymással, tudásukat hagyományosan továbbadják a generációk között. Korábban akár öt zenekart is ki tudott állítani a falu. Jelenleg két zenekar van, amelynek közös tagjai is vannak ugyan, de a 2 banda mégis elkülönül (a faluban úgy hívják őket, hogy az „öreg” és a „fiatal” banda). Az „öreg” zenekar működik aktívabban, nekik van több külföldi, például magyarországi fellépésük is. A magyarpalatkai vonószenekarok korábban háromtagúak voltak, hegedű-brácsa-bőgő felállásban zenéltek. A 60-as évek környékén tértek át az ötfős formációra, amit a hegedű és a brácsa megkettőzésével hoztak létre. A két hegedű mindig ugyanazt a dallamot játssza, bár néha a két prímás játékában oktávpárhuzam figyelhető meg. A brácsa az erdélyi zenekarokra jellemző háromhúros brácsa, amelyen dallamot nem játszanak, kizárólag kísérőhangszerként alkalmazzák, főként dúr hármashangzatok megszólaltatásával. Bizonyos tánctípusok kíséreténél (például szökős, korcsos) a két brácsa eltérő ritmuskíséretet ad, a többinél egymást erősítve ugyanazt játssza. A bőgős csak a hangszer legmélyebb húrján játszik, amelyet a szokásos kontra Á helyett kontra C-re hangol. (A „fiatal” zenekar esetenként kiegészül a faluban tartózkodó „öreg” zenekar tagjaival.) A zenészek közül csak Kodoba Florin beszéli a magyar nyelvet, a többiek egy picit értenek magyarul, de beszélni csak románul tudnak. Magyarországon több hanghordozó is megjelent, amelyen a Magyarpalatkai Banda zenéje hallható. Ezek közül kettőt Fekete Antal „Puma” rögzített egy-egy lakodalom alkalmával Magyarpalatkán, illetve Mezőkeszüben. Ezeken még az alábbi felállásban játszik a zenekar: Kodoba Márton (1941-2003) hegedű; Kodoba Béla (1944-1999) hegedű; Mátingó Ludovik (1935-199) 3 húros brácsa; Radák Mihály (1938-1992) 3 húros brácsa; Kovács Márton „Puki” (1941-) nagybőgő.

2019. augusztus 2. péntek 20:00

Részletek
Orosz Zoltán zenei stílusa rendkívül gazdag. A klasszikus zenétől a népzenék világán át a jazzig megannyi műfajban egyformán otthonosan mozog. Koncertjein a legkülönbözőbb zenei irányzatokkal ismerkedhet meg a közönség. E zenei sokszínűségnek köszönhetően munkásságának meghatározó eleme a zenei stílusok újragondolása, sajátos értelmezése, egyéni hangszerelési elemekkel való fűszerezése, bemutatva mindazt az árnyaltságot, dinamikát és szenvedélyt, ami e hangszert, s megszólaltatóját jellemzi. Orosz Zoltán harmonikaművész hangszerének egyik legsokoldalúbb és legkeresettebb művésze. A világ számos pontján koncertezett már, Szingapúrtól Szibériáig, Kanadától Indiáig, Skandináviától Amerikáig mindenhol fergeteges sikereket aratva, a legnagyobb koncerttermektől a sportcsarnokokon át a szabadtéri fesztiválok színpadain egyaránt. Az „Örömzene” című koncerten Orosz Zoltán harmonikaművész világszerte ismert és elismert zenei kiválóságokkal muzsikál együtt. A műsorban elhangzanak magyar népdalfeldolgozások különleges hangszerelésekben, francia sanzon, orosz cigánydal, argentin tangó, világzene, jazz, filmzene. Helyet kapnak saját szerzemények is, valamint a délszláv népzene, hiszen Orosz Zoltán bácsalmási származása miatt e műfaj különösen sokat jelent a művész számára. A Balkán zenéjét jazzes elemekkel, friss hangszereléssel, világzenei rangra emelve szólaltatják meg a koncerten, így a népzenére épülő darabokban meghatározó szerep jut az improvizációnak. Fellépő művészek: Orosz Zoltán – Artisjus- és eMeRTon-díjas harmonikaművész, Horváth Kornél – Kossuth-díjas ütőhangszerművész, Lattmann Béla – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett basszusgitár-művész.

2019. augusztus 2. péntek 21:30

Részletek
A Nana Vortex a magyar világzenei paletta kétségkívül egyik legprogresszívebb, legkísérletezőbb formációja. A fiatal együttes máris két formabontó albummal jelentkezett. Az első Forduló című lemezük pop, folk, jazz elemeket fúzionál, olykor szürreális zenei motívumokat is belecsempészve az eredetileg népzenei dallamvilágba. Különlegessége, hogy a dalszerzés, majd a stúdiófelvétel és videoalbum is a Balaton-felvidék egyik borteraszán zajlott, így muzsikájukban egyedülálló módon kerülhet párbeszédbe tér-szöveg-zene a hallgatókat bevonó alkotói munkafolyamat feltárásával. A Nana Vortex 2017-ben új zenei anyaggal jelentkezett: Arany János születésének 200. évfordulóját ünnepelve a költő zeneszerzeményeit gondolták-gombolták újra. Bizony, a magyar irodalom egyik legnagyobb mestere nemcsak költött, hanem komponált is. A zenekar Arany János melódiáit tiszteletben tartva 21. századi köntösbe öltöztette a magyar író zenei gondolatvilágát, megismertetve Arany kortárs arcát. A koncerten mindkét lemezről felcsendülnek dalok, a magyar zene lendületét és Arany János költészetét bemutatva.

2019. augusztus 2. péntek 22:30

Részletek
A zenekar 2009-ben indult útjára, Sára Csobán és Bősze Tamás Jean-Pierre vezetésével. Ebben a formában 2013 óta állandó szereplői a Kárpát-medence népzenei és világzenei életének, rendszeres fellépői táncházaknak, kluboknak, nyári fesztiváloknak, színházi és táncszínházi műsoroknak, emellett többször koncerteztek már külföldön is. Az együttes gyakran indul zenei gyűjtőútra, legtöbbször a Gyimes-völgye és Moldva felé véve az irányt, hogy muzsikájukhoz eredeti környezetből merítsenek inspirációt. A Music de l’Europe vándorfesztivál állandó szereplői 2015-től, ahol különböző tradicionális műfajokat képviselő zenekarok lépnek fel. Olyan elismert alkotókkal dolgoztak együtt, mint Kerényi Róbert, Tcha Limberger, a Fitos Dezső társulat vagy Lajkó Félix. Utóbbival közösen nyitották meg a 2016-os O.Z.O.R.A. Fesztivált, ahol több mint 20 000 ember előtt muzsikáltak. Első lemezük szintén ebben az évben jelent meg a Fonó Records gondozásában, Fel az úton… címmel. Az album felkerült a Lángoló Gitárok 2017-es világzenei top 10-es listájára. Legújabb nagylemezük a Naplopók, amelyről Eleven taktus című számuk bekerült a Halmos Béla Program 2018-as Womex világzenei válogatásalbumába. Tagok: Bagi Bálint: tárogató, szaxofon, furulyák; Gárgyán Zoltán Tamás: klarinét, doromb; Sára Csobán: szaxofon, furulyák; Johannes Olsson: harmonika, basszusgitár; Telegdi Gáspár: harmonika; Bősze Tamás Jean-Pierre: ütős- és pengetős hangszerek, ének.

2019. augusztus 3. szombat 18:30

Tompos Kátya
Részletek
Feltöltés alatt…

2019. augusztus 3. szombat 23:00

Részletek
A Parno Graszt több mint 20 éve van a pályán. Műfaj: gipsy/world music (magyar és roma nyelven). Nehéz olyan várost, fesztivált vagy koncerthelyszínt találni idehaza, ahol ne lépett volna már fel a csapat. A Parno Graszt a hazai szereplések mellett (A38, Sziget, MÜPA, Ozora, Művészetek Völgye stb.) Európa szerte is számos sikert tudhat magáénak. Zenéltek már többek között Belgiumban, Olaszországban, Ausztriában, Szlovákiában, Lengyelországban, Franciaországban, Csehországban, Angliában, Szerbiában, Hollandiában, Romániában, Észtországban, Németországban, Izlandon, Oroszországban, illetve a tengerentúlon: Dél-Korea, India és az USA is otthont adott már a Parno Graszt koncertjeinek. Sikert könyveltek el a hazai média számos csatornáján: M1, Duna, MR2, A Dal 2016, de a zenén túl szerepeltek már a Travel Channel műsorában, illetve megjárták a World Music Expo-t is. Az elmúlt évtizedben együtt dolgoztak számos művésszel, Balogh Kálmánnal, a Latcho Drommal (FR), Szalóki Ágival, Bohemian Betyarsz-al Shirley Dimanoval (AT) és több side projecten is munkálkodtak (pl. rajzfilm aláfestő zene – amellyel egy rangos díjat is sikerült bezsebelni -, utánpótlás nevelés, táncház stb.) Szinte állandó vendég fellépője lett a zenekarnak 2016-tól Szirota Jennifer énekes, továbbá Szilágyi Tóni hegedűs, akik még tovább színesítik az egyébként is sokszínű kavalkádot, amit a Parno Graszt neve jelent. Az együttes eddig 4 albumot jelentetett meg, tavasszal pedig megkezdődtek az 5. stúdió lemez felvételei is. A BBC megbízásából, Silló Sándor rendezésében egy dokumentumfilm is készült a csapatról, amely bemutatja miként került a zenekar egy kis nyírségi falúból Európa nagyszínpadaira. Hirtelen ötlettől vezérelve egy kisebb felállásban elindultak A Dal 2016 megmérettetésén, ahol 2017 elején a döntőig jutottak a többi jelentkezőtől erősen eltérő identitású és mondandójú nótájukkal. 2018-ban pedig a Highlights of Hungary 2017 díj, második helyezését is sikerült bezsebelniük. Őszinte zenészek, akik szívből jövő, lüktető produkcióval a nagyszínpadok mellett kis klubokban és más színpadokon is sikerrel megállják a helyüket. A zenekar tagjai: József Oláh (vocals, guitar, tambura); Viktor Oláh (vocals, guitar, dance); Sándor Horváth (vocals, spoons, dance); János Jakocska (vocals, guitar); Heléna Oláh (vocals, dance); Mária Balogh (vocals, dance); Krisztián Oláh (vocals, accordion); János Oláh (double bass); István Németh (oral bass, churn)

2019. augusztus 3. szombat 17:00

Részletek
Antonia Vai egy svéd/magyar énekes-dalszerző. Stockholmban született az énekesnő és 2013-ban érkezett Budapestre, hogy gyökereit felkutassa, de Antoniát úgy megfogta a város, hogy azóta is Pesten él. Megnyerő egyéniségével, dinamikus előadásával és nyers szövegeivel – Antonia zenéje egy szenvedélyes történetet mesélő utazás. A tinédzser kora óta alkotó énekesnő, miután egy évet élt Londonban és körbe utazta Európát, 2012-ben megjelentette első két saját kiadású albumait, amelyek a „Lovers and Prophets” és a “Dirt From When The Earth Was Flat” címet viselték. Budapesten Antonia gyorsan a magyar underground zenei élet meghatározó előadójává vált. A „Stories After Bedtime” című albuma 2014-ben készült, amelyre számos országos tv- és rádióadó felfigyelt. Körbe turnézta az országot a Quimbyvel, kiadott két dalt a Bohémian Betyars-szal, fellépett az összes nagy fesztiválon (Sziget, Volt) és játszott az MR2 akusztikban. Az első önálló teltházas koncertjét 2015 júniusában adta a Művészetek Palotájában, amelyen számos vendég előadóval, Senaval, M3nsa-val és Saiiddal lépett együtt színpadra. A „Tightrope” nevet viselő Ep-je 2015-ben jelent meg, melyen szerepelt a Saiiddal közös dala, a“Remember how”. A lemezt az Akvárium Klubban mutatták be. A dalszerző-énekes díva különleges karaktert képvisel a hazai zenei világban: nemcsak gyönyörű és erős, független nőként, de a világzenét soullal, poppal vegyítve mély mondanivalóval bíró dalok írójaként is tündököl a svéd-magyar gyökerű Antonia Vai. Az énekesnő gyakran indul el a járatlan úton, ha inspirációra vagy újrakezdésre van szüksége, ezt pedig tökéletesen példázza a Ritual lemez is – mind felvételének körülményei (a dalok nagy része egész Európát és néhol Marokkót is átutazta, mire elkészült), mind pedig a dalok szövegei, mondanivalói a változást, újrakezdést, talpraállást járják körül. Mindezt egy igazi, huszonegyedik századi független női világutazó szemüvegén át, aki érzékeny, mégis határozott hozzáállásával elvarázsolja a hallgatókat.

2019. augusztus 3. szombat 20:00

Aurevoir
Részletek
Feltöltés alatt…

2019. augusztus 3. szombat 24:00

Részletek
A Bürkös Zenekar 1998-ban alakult Nagykállóban. Tagjai fiatal népzenészek, akik élethivatásuknak tekintik a Magyar Autentikus Népzene megőrzését, továbbítását. A Felső-Tisza-vidék több néptáncegyüttesének kísérő zenekaraként dolgoznak. Mindemellett önálló koncertműsorokkal örvendeztetik meg a hazai és külföldi hallgatóságot. Nagykálló városa, a Nagykálló Kultúrájáért Díjban részesítette őket 2008-ban. Több népzenei és néptáncfesztivál zenei nívódíjasai. Első önálló albumuk 2010-ben jelent meg, Fogadd tőlünk örök Atyánk címmel, amely szűkebb hazájuk, a Felső-Tisza-vidék zenei anyagát mutatja be. Óriási mérföldkő volt a zenekar életében 2011, ugyanis ebben az évben jelent meg második albumuk, ami egy könyv méltó mellékleteként került forgalomba, Címerünk a magyar szürke címmel. A könyv bemutatja a Magyar Szürke tradicionális szarvasmarha fajtát, a lemez pedig “Nagy Magyarország” gulyásnótáiból ad ízelítőt. Az a megtiszteltetés is érte a zenekart, hogy 2011 Prima Primissima Junior díjra jelölés mellett a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Prima díj jelöltjei is lehettek. Elismerések: Nagykálló Kultúrájáért Díj; Zenei nívódíjak számos népzenei és néptánc fesztiválon; Dezsőházi Tamás, a zenekar prímása 2014-ben a Balatonfüredi Anna-bál prímásversenyén I. helyezést ért el.

Részletek
Feltöltés alatt…